23. fejezet - Szervezkedések

Sziasztok! :)
Előre is elnézést kérek mindenkitől a késésért, igazából olyan különleges oka nem volt, csak az átlagos, abból is elég sok (értem ezalatt a tanulást).
A fejezethez különösebb hozzáfűznivalóm nincs, remélem mindenkinek tetszeni fog. A következő fejezetben már lesznek izgalmasabb részek is, azután pedig az évad  utolsó részeinek a megírásával kell törődnöm, hogy aztán május előtt el tudjam kezdeni a második évadot, amiről még szavazásban kérdeztelek Titeket. :)
Nos, kellemes olvasást! :)
Csók <3

Amikor már kellőképp besötétedett, hazaindultunk. nyomtam egy gyors puszit Chris szájára, majd kipattanva az autóból egy utolsót intettem neki, és be is mentem a házba. Anya már a konyhában volt, készítette a vacsorát, Emily pedig érkezésemre felpattant a kanapéról.
- Sziasztok! – köszöntem, majd a lépcső felé vettem az irányt, de megállítottak. Visszanéztem, és Emily fogta meg a csuklóm. – Persze, minden elmesélek. – vágtam rá gyorsan, mielőtt faggatni kezdett volna. Oldalra pillantottam, a konyhában szorgoskodó nőre, majd hozzátettem. – De nem itt. – felmutattam a lépcsőn, jelezve, hogy a „kihallgatást” mindenképpen a szobámban fejezzük be, mert anya még nem tud semmiről sem. Még.
Amint átléptük a szobám küszöbét, nővérem becsukta az ajtót, és azonnal belekezdett.
- Minden részletet hallani akarok. – ült le közben az ágyra, én pedig ledobva a táskát mellé, elindultam átöltözni.
- De ugye tudod, hogy nem fogok mindig mindenről beszámolni neked? – kérdeztem immár a fürdőszobából. – mert ez kicsit olyan, mintha egy magánnyomozót fogadtál volna, hogy mindenről beszámoljon neked, csak sajnos én ezt ingyen teszem. Lehet fizetést kellene érte kérnem. Ha tényleg tudni akarja, még fizetne is érte. – az utolsó két mondatot már szinte motyogva, magamnak mondtam.

- Ugyan! Kíváncsi természet vagyok, és ez veled sincs másképp. És mielőtt mondanád, igen, tisztában vagyok vele, hogy nem lesz mindig kihallgatás, de kihasználom az alkalmat addig, amíg lehetséges. – gondolom meghallotta, ahogy sóhajtottam, mert hozzátette – Oké, elég csak címszavakban.
- Lekötelezel. – néztem ki az ajtó mögül, majd gyorsan magamra tekertem egy törölközőt, és odamentem a szekrényemhez, hogy kivegyem az új pizsamámat. – Szóval, megkíméllek az „örökös” várakozástól, így gyorsan elmesélem. – sietősen elmondtam neki, hogy mi történt a randin, a kis éttermet, a fogócskát, a fürdést, és az elsőnek szánt csókot is. Természetesen Layla-t sem hagyhattam ki.
- És te hiszel neki?

- Nem, vagyis… nem tudom. Lehet Chris megtette vele ezt, de még egyáltalán nem biztos, hogy engem is megcsalna. Csak egy valami furcsa nekem. – hamarabb is feltűnhetett volna – Miért nem beszélték ezt meg rendesen? Ha egyszer kapok képeket, amint a barátom más lányt ölelget és vezet be a házába, akkor minimum, azaz első dolgom, hogy rákérdezek, nem pedig kiakadva elkezdek vele kiabálni. Nekem sántít a dolog. – húztam el a szám.
- Igen, ez egyébként nekem is feltűnt. Nekem az első dolgom biztosan ez lett volna, bár akkor lehet, másképpen gondolkodnánk. Mindegy, nem is ez számít. Csakis az, hogy te elhiszed ezt?
- Nem tudom.
- Mert ha nem bízol meg Chrisben, akkor ez nem jó kapcsolat. Annak mindig a bizalomra kell épülnie.
- Igazad van. – jobban belegondolva Emily a pszichiáterem, vele meg tudom beszélni azokat a dolgokat, amik nyomják a lelkem. De a testvéreknek ez a dolguk. Nemde? – Mindegy, elmegyek zuhanyozni, már eléggé fáradt vagyok.
- Oké. Jó éjt! – elköszönt, majd kiment. A zuhany alatt azt hiszem, húsz percet tölthettem, közben gondolkodtam Layla mondatain is. Nem, Chris nem tehette ezt meg. Régebben kinéztem volna belőle, de ha megvolt a szoros kapocs köztük, akkor ez nem fordulhatott elő. Fogmosás után bebújtam az ágyba, és bekapcsoltam a TV-t, mert a zuhany után már kicsit felfrissültem. Fél 11 lesz, és furcsa, hogy nem vagyok álmos. Talán Chris és a randi az oka, mert nem megy ki a fejemből. Megállapodtam egy horrorfilmnek kinéző műsornál, és felhúzva mindkét lábamat, próbáltam minden figyelmem a filmnek szentelni, de nem nagyon ment. Ha horror akart lenni, akkor valamit nagyon elnéztek. Pusztán két embert öltek meg benne, de azt sem mutatták, így csak egy sima krimi, mintsem igazi horrorfilm. Már félálomban voltam, amikor az éjjeliszekrényen rezgett a telefonom. Chris küldött SMS-t, úgy tűnik, ezzel jól elvan. „Remélem, még nem alszol…”. Visszaírtam, hogy nem aludtam, még. Az üzenet elküldése után pár percig nem történt semmi, így a szemeim sem bírták tovább, hamar elaludtam.
Arra riadtam fel, hogy mellettem besüllyedt az ágy, így gyorsan felkaptam az éjjeliszekrényemről egy könyvet, és azzal kezdtem el ütni a betörőt. Nem túl okos ötlet, de akkor az akadt a kezembe. Rendesen megijedtem, amikor a kapucnis férfi (azt hiszem) kikapta a kezemből az önvédelmi fegyveremet, majd a térdén állva felkapcsolta az éjjeli lámpát, és lehúzta a kapucniját.

- Nyugi, csak én vagyok! – emelte fel védekezésül a kezeit maga elé.
- Te idióta, a szívbajt hoztad rám! – dobtam meg egy párnával, mire csak elnevette magát.
- Az oké, hogy megvéded magad, de ezzel? – emelte fel a könyvet, majd megfordította. – Margaret… Elfújta a szél? Ez komoly? – mutatta fel ismét a tárgyat.
- Szeretek olvasni. – húztam el a szám. – És igen, komoly. – kaptam ki a kezéből a könyvet.
- Oké. – megvonta a vállát, majd leült az ágyamra. Kérdezni akartam tőle valamit, de csak megütögette maga mellett a helyet. Készültem leülni, de félúton az ölébe húzott, és szorosan magához ölelt. – Elfelejtettem odaírni SMS-be, hogy meglátogatlak.
- Igen, elfelejtetted, én meg majdnem agyonütöttelek… egy könyvvel. – ismét elnevette magát – De hogy-hogy itt vagy?
- Unatkoztam. – jött az egyszerű válasz.
- Normál esetben nem csodálkoznék, de mindjárt éjfél. Kocsival jöttél?
- Á, dehogyis. Előkaptam a kis biciklit, ami már megvan 5 éves korom óta, majd felültem rá, és eltekertem 20 km-t. Jó ötlet volt, nemde? – nézett rám komolyan. Először értetlenül bámultam rá, de csak pár pillanatig, mert engem is elkapott a röhögés.
- Jó, nem így értettem…

- Nem, nem, tényleg. – gondolkodott el pár pillanatra – Tényleg megvan még a biciklim. Komolyan, holnap megkeresem. Várj csak egy picit. – emelte fel mutatóujját, majd felhívott valakit a telefonján.
- Alex, figyelj csak… - itt várt egy kicsit – Igen, tudom, mindjárt éjfél… - itt is, de itt már kihangosította a telefont.
- Éjfélkor minek hívsz? – huh, eléggé idegesnek hangzott, bár megértem.
- Tudom, hogy nem aludtál. - nevette el magát. – Szóval, ráérsz holnap?
- Nem dolgozok vasárnap. Miért?

- Mert Kate adott egy fantasztikus ötletet. Akarod hallani? – én adtam egy ötletet? Nem is tudtam róla.
- Ha már felkeltettél félálmomból, akkor csak meghallgatom.
- Szuper. Mennyire is vagy te bevállalós? – mit agyalt ki?
- Attól függ. Ha nem kerül fel videó a netre, akkor nagyon is, de amúgy nem. De bökd már ki, éppen aludni készültem, és nincs kedvem a hülyeségeidet hallgatni még éjjel is.
- Lenne egy verseny. Bicikliverseny. Megvan még neked a régi bicajod?
- Mi? – szólaltam meg hirtelen, és ezzel együtt el is nevettem magam.
- Ne már! – itt már Alex is röhögött. Nem is akárhogy! – Kisbicikli-verseny? Este ilyen gondolatok futnak át az agyadon? Nem csoda, hogy minden hülyeségbe beleviszel minket. Ezt te sem gondoltad komolyan.
- Ó, dehogyisnem! Kevinnek és Jeremynek is szólj, mert négyes futam lesz.
- Nincs az a pénz, amivel engem erre rá tudsz venni.
- Még mindig megvannak a gyerekkori fotóid. – kuncogott Chris. A vonal másik végéről nem hallottunk semmit pár pillanatig.
- Utállak, miért is vagyok én veletek?

- Mert ellenállhatatlan vagyok. – sóhajtott Chris színpadias előadással. Na, azért az egoizmusa nem ment lejjebb. – Na, jó vicceltem, nehogy komolyan vedd. Mindjárt 20 leszek, szerinted benne lennék egy ilyen versenyben? Ne nézz, kérlek 10 évesnek. Komolyan meglepődtem, amiért ezt el is hitted.
- Már nem azért, de tőled ez kitelik. A sok baj, ami minket ért, leginkább miattad volt, és ezt ne feledd. Főleg, amikor még fel is pofoztak téged, az volt a legjobb. Mondjuk, jogos volt, mert…
- Oké, nem kell elmesélned mindent. – vágott közbe Chris. Gyanús nézéssel fürkésztem az arcát, mire csak egy angyali „ártatlan vagyok” mosoly terült ki az arcára. Nem hagytam annyiban, magyarázatot követelő tekintetemmel el is értem, amit akartam. – Voltak olyan esetek, amikor a másik fél a mondandómból csak a rosszat vette ki, pedig egyáltalán nem az volt a szándékom.

- De azért el is püföltek párszor! – röhögött a vonal másik végéről Alex.
- Te, hallod, nem aludni készültél? – förmedt rá Chris.
- Nem, nem, Alex, maradj még egy kicsit. Mesélhetnél nekem még pár sztorit, mert van, aki nem hajlandó megtenni. – célozgattam ezzel a velem szemben ülő srácra.
- Fú, szívem, akkor regélhetnék neked reggelig, mert vannak bizonyos dolgok, amikről tényleg csak én tudok. Ott volt az a hoteles dolog, emlékszel, haver? Kate, ha ott lettél volna…
- Oké, jó éjt, Alex! – köszönt el gyorsan Chris, majd kinyomta a telefont. Felvont szemöldökkel fordultam hozzá ismét, de csak egy „régen történt, felejtsük el” mondattal le is zárta a témát.
- Rendben. – mondtam, de koránt sem egyeztem bele olyan hamar. Odahajoltam az éjjeliszekrényemen lévő pohárhoz, hogy igyak egy kis vizet. Mindezt persze szótlanul tettem, Mármint a mozdulatokat.
- És most mit csináljunk? – kérdezett pár perc hallgatás után.
- Nem tudom. – válaszoltam rideg hangnemben. Persze ez neki is feltűnt, így nem is hagyta szó nélkül. De ha ő hallgat a régen elkövetett szemétségeiről, akkor én sem mondok semmit. Ha így játszunk, akkor legyen. De azért remélem, nem fogja nagyon a szívére venni ezt a dolgot, szimplán csak ki akarom belőle csikarni az igazságot. És látszólag jó úton haladok, mert már rá is tért a témára.
- Haragszol? – gyönyörű szemivel fürkészte az arcom, hogy leolvashasson róla bármit. Próbáltam közömbös maradni, de ha úgy néz rám, mint egy kiskutya, nehéz dolgom lesz. Ajj, miért ismerik a pasik ezt az arcot? És sajnos nagyon is jól tudják, hogy a nők nem tudnak ellenállni nekik, ha ilyen pillantásokat vetnek rájuk. De gonoszak.

- Dehogyis. – ráztam meg a fejem.
- Oké. – húzta el a száját. láttam rajta, hogy zavarja a viselkedésem. – Biztos?
- Persze! – vágtam rá, túl gyorsan, így furcsa tekintetekkel nézett rám, majd belekezdett.
- Két éve volt, amikor Kevin mondta, hogy randizni megy egy lánnyal, és utána egy hotelbe akarja elvinni. Persze akkor még nem néztük ezt jó szemmel, így a hitelkártyájára foglaltunk különböző szobákat.
- Ez a nagy ördöngösség?

- Igen ám, csak mindezt különböző lányoknak tettük. A hitelkártyáját felhasználtuk, a csajokat felhívtuk, hogy legyenek ott a hotelban. Amikor szegény Kevin megérkezett, vagy tíz lány várta az előcsarnokban. Mindenki megrohamozta, hogy mégis mit képzel magáról. Szerencsétlen srác csak értetlenül nézte a rá üvöltöző nőket, mind azt vágták a fejéhez, hogy mennyire szemét és aljas, amikor odahívja őket, de közben egy másik lánnyal érkezik. Akkora volt a kiabálás, hogy a portás és pár biztonsági őr „kitessékelte” őket a hotelből, Kevint kivéve. Neki fizetnie kellett a szobákért. Sajnos hiába mondta, hogy nem is használta őket, attól még ugyanúgy foglaltak voltak.
- És rájött, hogy ti voltatok?
- Még abban a percben, ugyanis meglátott minket, hogy Alexszel és Jeremy-vel ott fetrengünk már majdnem a földön. Na, akkor nagyon bepipult, dühösen kicsapta az ajtót, és egyenesen NEKEM rontott! – emelte ki külön. – Oké, Alex mondta, hogy ez nem csak az én ötletem volt, de akkor sem zavarta. Furcsa volt először, hogy hirtelen lejjebb csillapodott, de már kezdtem félni, amikor a hotel előtt ácsorgó lányokhoz ment, mondott nekik valamit, majd mindannyian felénk indultak. Sorba kaptuk a pofonokat, volt, akitől kettőt is, így szép, pirosló arccal érkeztünk haza. Komolyan, azután még vagy egy-két napig fájt az arcom. De pont a baloldalra kaptam a legtöbbet, ahonnan pár nappal ezelőtt még a fogamat is kihúztak, dupla érzéstelenítővel a szájpadlásomba! Alapból érzékeny volt, de azután… fúú – húzta össze a szemöldökét, látszólag eléggé belegondolt. Nem bírtam már én sem tovább, elnevettem magam.
- Most már megértelek. – törölgettem a könnyeimet. Egyszerűen csak elképzeltem, ahogyan Chris magatehetetlenül áll, és hagyja, hogy a lányok sorba megpofozzák. És valaki kétszer beállt a sorba… Szegény. Amikor már kellőképpen lenyugodtam, kopogást hallottam az ajtón. Mindketten odakaptuk a fejünket, Chris pedig hihetetlen gyorsasággal ugrott le az ágy másik oldalába. Gyorsan felkaptam a telefonom, és a fülemhez emeltem. Emily lépett be az ajtón, álmosan törölgette a szemeit.

- Kate, te még mindig fent vagy? – kérdezte, majd ásított egy nagyot.
- Chris… - mutattam a telefonomra, mire Emily összevonta a szemöldökét, aztán egy „oké, jó éjt” mondat után megállt az ajtó mellett, és csak simán becsapta. Értetlenül néztem rá, de abban a pillanatban rá is jöttem.
- Kate, meglehet, hogy halkabban kellene majd… - kezdte Chris, miközben felállt az ágy mellől, és meglepetten nézett a nővéremre. – Ó, öhm… szia. – vakarta meg zavartan a tarkóját. – Hogy vagy? – mosolyodott el kínosan. 
- Fantasztikusan, Chris, köszönöm, hogy kérdezted. De tudod, jobban lennék, ha nem hallanék állandó röhögést a szobámban. – nézett szigorúan, majd elnevette magát. – Mindegy, csak kíváncsi voltam, hogy Chris kifut-e az erkélyre és elbújik, vagy csak szimplán beugrik az ágy mellé. – nézett ismét rám.
- Tényleg ennyire áthallatszott? – kérdeztem.
- Dehogyis. – ismét elnevette magát – Csak Alex felhívott, hogyha már te is fent vagy ilyenkor, akkor én se aludjak. Fura egy srác. – motyogta. – Na, de én tényleg visszamegyek. Már fél egy, későre jár, és szerintem te is aludj, Kate.
- Oké, csak vannak ebben megakadályozó tényezők. – húztam el a szám, mire Emily ismét Chris felé fordult, aki ártatlanul elmosolyodott. Megfordította a vállánál, és elkezdte kifele tolni az erkélyre.
- Hé, állj le, nem vagyok madár, nem tudok repülni! – tiltakozott hevesen.
 - Úgy mész le, ahogy feljöttél. Jó éjt! – amint kiértek az erkélyre, Emily be is csukta kulcsra annak azajtaját. Én csak intettem neki, mire küldött egy légi-puszit és egy kacsintást, amit én is viszonoztam, aztán lemászott.

/Chris/

Amint Emily kitolt engem az erkélyajtón, gyorsan a fülembe súgta, hogy: „két nap, és Kate szülinapja”.
- Tudom. – suttogtam én is, majd becsapta az ajtót. A visszamenetelem teljesen lehetetlenné vált, tekintve a kulcsra Emily kezében, így inkább lemásztam. Gyorsan bepattantam az autómba, és próbáltam kicsivel nagyon sebességgel menni, de mégis óvatosan. Amikor hazaértem, lassan, lopakodva felmentem a szobámba, előkaptam a laptopom, és amíg betöltődött, átöltöztem a pizsamámba, ami egy bokszer volt és egy fekete póló. Pizsama…
Azonnal rámentem a netre, és próbáltam valamilyen ajándék-ötletet találni a barátnőm 18. születésnapjára. Persze sok értelmes válasz kijött, mint például: „nagyon szép dolog, ha kézzel készítik”. Aha, majd hajtogatok valamit. Ezt valószínűleg ők sem gondolták komolyan, és valami sokkal szebbet akarok adni Neki. Különben sem vagyok oda az ilyen saját-kezemmel-készítettem-ajándéknak, így inkább el is vetettem az ötletet. Főleg magamat ismerve egy szalvétából jó, ha kijön egy háromszög.  Negyed kettő volt, amikor fáradtan lehajtottam a laptopom. Feladtam, majd holnap, vagyis ma keresek valamit a boltokban. Valami különlegeset.

Beállítottam a telefonomat, ami reggel kilenckor ébresztett. A boltok ma csak délig lesznek nyitva, így egy gyors tusolás után felöltöztem, lekaptam a kulcstartóról a slusszkulcsot, és bementem a városba. Valami olyan dolgot kell néznem neki, amit bármeddig viselhet vagy megtarthat, és nem megy tönkre. Virág… hmm, ideiglenes.
Nem tudom, hányadik ékszerbolt ajtaján mentem már ki üres kézzel, de nem adom fel! Igaz, tudtommal már csak két üzlet van Jacksonville-ben, de nem érdekel. Akkor elmegyek máshova. A remény hal meg utoljára, és ezzel az érvvel mentem be az utolsó előtti boltba is. Pár percig nézelődtem, mire az eladó megkérdezte, hogy segíthet-e.
- Igen, a barátnőmnek szeretnék valamilyen ajándékot nézni.
- Különleges alkalom? – keresgélt a pult alatt.

- Hát, a 18. születésnapja. Tud valamilyen szép dolgot ajánlani? – kérdeztem, és próbáltam kisebb előrehajlásokkal nézni, hogy mégis mit keresgél. Végül feltett a pultra egy nagy, átlátszó fedelű dobozt.
- Ezeknek kicsit húzósabb áruk van, de szerintem megéri. Nézze csak meg ezt itt. – mutatott fel egy nyakláncot. Azonnal megtetszett, és az árát megtudva nem is számított annyira húzósnak, már amennyire az ékszer kinézetét illeti. Percekig keresgéltünk a dobozban megfelelő ékszert még, és mögöttem már ketten álltak sorban, egyre idegesebbek lettek, de őszintén, nem érdekeltek. Fél óra, ha eltelt, mire megleltem a tökéletes ajándékot. Kértem hozzá egy kis csomagot is, amibe beletehetem, mire ideadott egy szép vajszínű anyaggal, és aranyszínű selyemszalaggal átfont dobozt.
- Tökéletes. – mosolyogtam, majd amint kifizettem, a mögöttem állók már fellégezhettek. Eszembe jutott, hogy akkor, már ha ennyire örülnek, visszaállok, de nem, inkább siettem haza.
Felhívtam út közben (tudom, tilos) Emilyt, hogy ő szerzett-e már valamit Kate-nek.
- Igen, képzeld, hogy ez valami gyönyörű, biztosan odáig lesz érte. Te mit vettél?
- Hmm, majd neked is olyan meglepetés lesz, mint neki, hidd el. – kacsintottam, aztán hülyének néztem magam. Kacsingatok itt a szembe jövő FÉRFI sofőröknek. Hát… mindegy.
Már csak a szervezkedés hiányzott az egészből. Egy kis buli, amit meg is beszéltem Em-mel. – Megkérdeztem Alexet és Kevint is, segíteni fognak a pakolásban. – itt már leálltam az útról egy bolt parkolójába, elővettem egy tollat és egy papírt, ami nem tudom, hogy került az autóba, és jegyzetelni kezdtem.
- Igen, mindent felírtam, mi kell még? Itt állok egy bolt előtt, ha eszedbe jut valami, akkor szólj. – tartottam a vállammal a telefont.
- Nem, szerintem csak ennyi kell. Ha végeztél, gyere át, Kate elment futni, addig kipakolok.
- Mióta jár futni? – kérdeztem, mert ez igen meglepett.
- Nem tudom, majd megkérdezem, mert eddig még csak egyszer láttam futni, azt is a mólt hónapban. – nevetett.
Amint leírtam mindent, bementem a boltba, és a cetliről felolvasva elindultam bevásárolni. Komolyan, külön kilométereket tettem meg, mert a bevásárlóközpont hatalmas, és a felírt dolgok kicsit sem voltak egymás közelében. Köszönöm, Emily!