24. fejezet - Születésnap

Sziasztok! :)
Nos, meghoztam a frisst, remélem tetszeni fog Nektek, bár... nekem tényleg nem ez lett a kedvencem. Valamiért rosszabbnak érzem (és nem csak azért, mert rövidebb), mint az eddigieket, de ez most mindegy.
Egyébként ez a Blogspot (előre bocsánat a kifejezésért) úgy szar, ahogy van. Komolyan, amikor kitettem a részletet, nem jelezte. Hogy miért? Fogalmam sincs, mert akárháyszor ráléptem az oldalamra, nem mutatta. :/
Na, de (!) nem is húzom tovább az időt, kellemes olvasást! :)
Csók <33

/Chris/

Oké, már csak egy dolog van a listán, és vége. Igaz, hogy már majdnem tele a bevásárlókocsi, de nem baj, még egy dolog belefér, ami nem más, mint a tejszín. Oké, az biztosan tejszínhab, csak Em nem mondta a habot. De hol is van? Itt vagyok a gyümölcsöknél, mert Emilynek az is eszébe jutott, hogy kell eper. De most komolyan, a tejtermékeknél keressem? Benne van a tej szó, szóval biztosan ott kell. De mintha a sütőporoknál láttam volna. Igen, biztos voltam abban, hogy ott találkoztam vele. De akkor az a másik irányban van.
Mint valami idióta, tologattam a kocsit jobbra-balra, de már meguntam, úgyhogy elindultam a sütőporokhoz. Kerestem, de nem volt sehol. Végigmentem még egyszer. Aztán még egyszer. Ez nem igaz, hogy máshol láttam volna, biztosan itt volt, csak… elvitték. Egy utolsó próbálkozás, hátha csak kiszúrja a szemem, és nem láttam eddig, holott itt volt a szemem előtt, de nem. Tökéletesen láttam mindent, csak pont azt nem, ami kellett volna. Végső esetben elindultam a tejtermékek irányába, ami a bevásárlóközpont másik végén van, hurrá!
Ott is kerestem mindenhol, de nem volt. Nem igaz, hogy ennyire ne tudjak megtalálni egy tejszínha… á, itt van. A szemem előtt voltak felsorakoztatva a tejszínhabok, különböző fajták, így lekaptam egyet, beledobtam a kosárba, majd megfordultam, amikor Layla volt velem szemben. Kivette a kezemből a cetlit, végigolvasta, majd elmosolyodva visszatette a tejszínhabot a többi közé.

- Ez nem tejszínhab. hanem tejszín. És nem ugyanaz! A tejszín a hűtő közepén van. – mutatott maga mögé.
- De nekem tejszínhab kell. – erősködtem továbbra is.
- Akkor miért van tejszín felírva? – vonta össze a szemöldökét, a kezemben lévő papírra nézve.
- Mert ezt diktálták le. – amint kimondtam, elnevette magát, majd ismét elvette a kezemben tartott tejszínhabot, és visszatette a helyére. Odament a hűtő közepéhez, elvett egy dobozt, és a kezembe adta.
- Ez kell neked. Ez a tejszín. – mosolygott. És igaza volt, valóban tejszín volt ráírva.
- Ööö, oké. Kösz. – bólintottam – Most mennem kell. Szia! – elköszöntem, de megállt a bevásárlókocsi előtt, és rátámaszkodva kérdezte.
- Hová ilyen sietősen? – nem szabadulok.
- Még vannak elintézetlen dolgaim, Layla, és az időm meg kevés, szóval tényleg megyek. – kikerültem a kocsival és elindultam, amikor utánam szólt.
- Kate szülinapja? – felvont szemöldökkel néztem vissza rá.
- Ezt honnan tudod?
- Engem is meghívtak. – legyintett. – És igen, elmegyek. Remélem te is jössz. – kacsintott, majd kikerült és elment. Oké, ez kétség kívül furcsa volt, de most próbáltam nem sokat gondolkozni ezen, mert még el kell mennem egy helyre, hogy italt vehessek. Em elmondása szerint persze csak mértékkel fogunk inni. Hát ez természetes, ugyan már! Bor, sör, vodka, energiaitalok. Oké, mit kell vinnem? Annyi az utasításom, hogy vigyek inni. Oké, majd megnézem máshol, mert az itteni árukínálat eléggé szegényes. Mondjuk, sört viszek. Bedobtam 5 dobozzal, és elindultam a pénztárhoz. Amikor sorba álltam, csak akkor jutott eszembe, hogy kérni fogják a személyimet, és még nem vagyok 21. Megnéztem a pénztárost, aki eléggé fiatal, 20 év körüli lány volt. Na, próba szerencse.
Kipakoltam mindent a szalagra, ami egy kis időt igénybe vett, majd odaálltam a végére. Amint az utolsó dolgokhoz ért (sör) felnézett rám.

- Elnézést, de ön elmúlt már 21 éves? – tudtam, annyira tudtam! Na, akkor a B terv. Próbáltam a legcsábosabb mosolyomat felvenni, majd közelebb hajoltam hozzá. Láttam rajta, hogy zavarban van, szeme cikázott a padló és az én arcom között, majd zavartan elmosolyodott ő is, és a haját a füle mögé rakta.
- Nos, kisasszony, már elmúltam 21 éves. – szerencsémre nem borotválkoztam meg reggel, így a borosta rásegített. – Megmutassam a személyimet? – próbáltam nem elnevetni magam azon, hogy folyton le-fel tekintget. Néha felvontam a fél szemöldököm, és látszólag bejött. Sajnos csak látszólag.
- Igen. – közölte határozottan, majd hideg tekintettel méregetett. – Remélem nem hitte el, hogy komolyan zavarba tudok jönni ettől a nézéstől. Próbálkoztak már páran az alkohol elvitele miatt, sajnos bedőltem nekik, és akkor majdnem kirúgtak. Szóval, kérem a személyijét, vagy vigye vissza az alkoholt! – közölte. Oké, ez ciki. Zavaromban lenéztem a pult alatti polcra, ahol a neve állt: Natasha Duham. Duham? Ismerek egy Duham nevű lányt, csak őt Sandra-nak hívják. Várjunk csak…
- Na, ne már! Natasha? – neve hallatán meglepődötten nézett fel rám, majd bólintott. – Úristen, ezer éve nem láttalak!
- Ismernünk kéne egymást? - szaladt fel a szemöldöke.
- Hát, jó lenne. Tudod, régen jártam a húgoddal, ő mesélt rólad. Pár éve lehetett az egész. Komolyan nem emlékszel rám?
- Nem, nem igazán. Mikor is történt?

- 16 éves lehettem, azt hiszem. – gondolkodtam el hirtelen, és próbáltam kifürkészni, hogy mikor költözött ide egy Sandra nevű lány, pont abba az osztályba, amelyikbe én jártam még gimiben.
- Ez így nagyon szép és jó, de meg kell mutatnod a személyidet vagy vidd vissza az alkoholt! – pár elmotyogott trágár szó után elvettem a sört és visszaszaladtam vele. Reménytelen eset, pedig általában bejön. Mindegy. Kifizettem mindent, majd siettem a következő boltba. Megvettem néhány enyhébb alkoholt, gondolva itt barátnőmre, aki nem nagyon szereti.
Gyorsabban vezettem a megengedettnél, hogy hamar odaérjek a házukhoz. Amint leparkoltam és becsaptam magam mögött a kocsiajtót, Emily szaladt ki a házból. Felnyitottam a csomagtartót, majd sietve bepakoltunk mindent az előszobába. Hiába ellenkeztem, ki akarta mindegyiket fizetni, végül megállapodtunk a felében. Bepattantam a kocsiba, és elhajtottam, mert a visszapillantó tükörből láttam, ahogy Kate éppen befordult az utcába, úgyhogy sietősebbre vettem a tempót, és küldtem SMS-t i Emilynek, hogy jobb lesz, ha siet. Meglepett az 1 perc utáni visszaérkezett válasz, mert azt írta, hogy már be is pakoltak. Gondolom Austin is otthon van.

Másnap - /Kate/

A délutáni kocogásom után gyorsan letusoltam, majd átöltöztem a kinti több mint 30 °C-os meleghez, amikor Emily jött be a szobámba.
- Ráérsz most, ugye? – ült le az ágyamra.
- Hát, különösebb dolgom nincs, szóval igen. Miért?
- Elmennék vásárolni. – közölte egyszerűen.
- Ugye nem a szülinapom miatt? – kérdeztem, mire összevonta a szemöldökét.
- Milyen szü… ja, hogy az ma lesz! – komolyan elfelejtette vagy most csak rájátszik? Elgondolkodott pár másodpercig, majd ismét megszólalt. – Egy: nem tudom, miért várod ennyire a szülinapodat, hiszen te mondtad, hogy nem akarsz bulit. Ha nem hát nem! Kettő: ha vásárolni mennék a szülinapod miatt, biztosan nem veled mennék, szóval erre inkább ne is gondolj, oké?
- Rendben. Akkor mégis mit akarsz venni? Ennyire nem bírsz magaddal? – nevettem el magam, mire ő is.
- Nem, csak venni kellene ruhát, mert nemsokára lesz megint egy bál. – gondolhattam volna.
- Ugye nem álarcosbál? – húztam el a szám, mire megrázta a fejét.
- Nem, ez teljesen jótékonysági bál lesz. Egy férfi rendezi, ugyanott, ahol az előbbi is volt. Eljössz velem, ugye?
- Persze. - ismét elnevettem magam. Mit csinálna Emily bálok és különböző bulik nélkül?
Kocsiba ültünk, majd egyenesen a városba indultunk. Most egy különlegesebb alkalomra kerestünk ruhát, szóval egy komolyabb összeg fejében gondolkodtunk. Legalább tudná Emily, mit jelent az, hogy mértékkel vásárolni.
Bementünk egy alkalmi ruha boltba, ahol az eladó elég flegma stílusban üdvözölt minket. Oké, nem vagyunk felnőttek, de azért a vásárló az vásárló, nemde? Sajnos nekem is van egy természetem, amivel tisztában is vagyok. Ahogy bánnak velem, úgy bánok másokkal, és én is hasonló stílusban köszöntem a nőnek, aki, ha lehet, még lesajnálóbb pillantást vetett rám, majd megkérdezte, miben segíthet.

- Alkalmi ruhát szeretnénk nézni egy bálra. – mondtam, mire gúnyosan elmosolyodott.
- Tudják, ez egy alkalmi ruha bolt, meglepődnék, ha nem az kérnének. – engem meg az lep meg, hogy magáz minket. Végül is a munkája megköveteli, így mutatott nekünk párat, ami az elképzelésünknek éppen megfelelő volt. Mindegyik térdig vagy a lábszár közepéig ért, Emily ezt külön ki is kötötte. Igazából voltak ruhák, amiket kinéztem, de azokat Emily egy pillanat alatt kikapta a kezemből, és visszaakasztotta, szóval úgy is mondhatjuk, hogy bevásárolt nekem. A vásárlás végeredménye pedig: nekem egy vajszínű, mellkas tájékban flitteres, neki pedig egy sötétlila, rövidebb koktélruha lett. Az enyémnek külön örültem, mert tőle kaptam egy, a ruhához illő, cipőt.
- Köszönjük a vásárlást, máskor is jöjjenek. – mosolygott az eladó. Milyen kedves, hogy oda ne rohanjak.
Amint elhagytuk az üzletet, Emily kérésére beültünk egy kávézóba, és megrendeltük a szokásosat, amit a pincér már magától sorolta hangosan, miközben felírta. Oké, sokszor járunk ide, de ilyen hamar megjegyzi?
Egy órát tölthettünk a kávézóban, Emily közben kivesézte a kapcsolatomat Chris-szel. Többet foglalkozik ezzel, mint én magam, komolyan. Amikor már kitrécseltük magunkat, elindultunk haza. Emily elment a mosdóba, én pedig fizettem addig. Amint kifizettem, el akartam lépni a pénztártól, de a srác utánam szólt.

- Hé, nem lenne kedved eljönni velem valahova? – oké, szörnyen aranyos volt, meg minden, de…
- Sajnálom, de nekem van barátom. – amint kimondtam, szomorúan elhúzta a száját.
- Oké, akkor mindegy. – megvonta a vállát, majd hátrament. Nagyon örülök annak, ha valaki miattam szomorú.
Amint Emily is kijött, elindultunk végre haza. Ránéztem az órámra, és nem akartam elhinni, hogy már fél hat! Benyomtuk a rádiót, amikor megszólalt a Numb a Linkin Parktól. Egymásra néztünk, majd egyszerre kezdtük el énekelni. Hazaérve Emily a kezembe nyomta mindkét ruhát, majd felküldött, hogy öltözzek át, mert csinál néhány képet. Csak tudnám, miért. Mindegy, beletörődve felmentem, és mielőtt beléptem volna a szobámba, letettem Emily ágyára a ruhát. Felvettem a ruhámat, és ha már képet is készítenek rólam, akkor nézzek ki normálisan, így kibontottam a hajam, megfésültem, és kiléptem az ajtón. Akkor tűnt csak fel igazán, hogy milyen hangosan szól a Yeah Chris Brown-tól. gyorsan lelépkedtem a lépcsőn, mire egy tömeg ugrott fel mindenhonnan azt kiabálva, hogy: Boldog születésnapot!
Az ijedtségtől és a meghatódottságtól a kezemet a szám elé téve, fülig érő vigyorral figyeltem mindenkit. Azt is, akivel életemben nem találkoztam. Chris lépett ki a tömegből, átölelte a derekamat, majd magához húzott, hogy megcsókoljon. Amikor eltolt magától, mosolyogva megszólalt.
 - Boldog születésnapot! – amint kimondta, egy hatalmas mosollyal az arcomon csókoltam meg ismét.

***************************************************************************************
Egyébként a 2. évadról esett egy szavazás is, miszerint érdemes belekezdenem. Nos, igen, én is érzek elég motivációt ahhoz, hogy folytassam. (Persze nem kell a legrosszabbra gondolni, hogy bármilyen gondolat is átfutott volna az agyamon a blog bezárásával kapcsolatban. Csupán motiválnak a kommentek, amiket kapok, és az utóbbi fejezetekhez elég sokat, öt-hat (!!!) véleményt is írtatok, amit Nagyon Szépen Köszönök Mindenkinek!! :) ) Szóval a 2. évadot április 20.-a utáni időszakban fogom elkezdeni, és remélem az is tetszik majd Nektek! :) <33